A Most Élsz Egyesület elnökeként szeretettel köszöntök oldalunkon minden szakembert, szülőket pedagógusokat, orvosokat, és minden autizmus iránti érdeklődőt! Megkülönböztetett figyelemmel köszöntöm azokat a szülőtársakat, akik autista gyermekükért küzdenek, élik a hétköznapok súlyos, sokszor kétségbeejtő megpróbáltatásait. A Most Élsz Egyesület immáron 8. éve foglalkozik az autizmus kialakulási mechanizmusa és annak befolyásolhatósága körüli tudományos kutatások és orvosi protokollok elterjesztésén hazánkban. Világunk polarizálódik. Ezen a területen is két kutatási, szemléleti irány alakult ki. Hogy kinek mi a szimpatikus, az döntse el mindenki magának. 


Kezelni vagy nem kezelni...

A Lencet (orvosi folyóirat) 2016 június 18 -án, az autizmus világnapján számolt be és kampányolt az "Autistic Pride Day" mozgalom mellett. A megmozdulás hívei azt hirdetik, hogy az autizmus nem betegség, hanem a neurodiverzitás egyik fajtája, s a társadalomnak el kel fogadni az autista embereket! Egy hónap múlva ugyanebben a folyóiratban megjelent a mozgalom egy kritikája, amely rámutat arra, hogy a mozgalom hívei elsősorban jól funkcionáló autisták, az asperger szindrómások és családjaik. Őket nem sújtják a nagyobb fogyatékossággal élők, sok együtt járó betegséggel küszködők problémái.

Az online konferenciánk egyfajta kitekintést szeretne biztosítani, mind a szülők mind a szakemberek számára. Kitekintést, mely elgondolkodtat. Az autizmus körüli sötét foltok közül már nagyon sok kikristályosodott. A közel négy évtizednyi kutatómunkák megvilágítottak sok olyan tényezőt, amely az autizmus kialakulásához és annak befolyásolhatóságához vezet. Kifejlesztettek és alkalmaznak olyan laboratóriumi eljárásokat, melyekkel sikerül feltérképezni a szervezet összetett és bonyolult működészavarát, melynek a pszichiátriai megnyilvánulása az autizmus. Beszámolnak az autizmus, mint betegség immunológiai, gasztroenterológiai, toxikológia stb. háteréről, melyekre megoldást is nyújtanak.

A Most Élsz Egyesület világszerte felkutatta azokat a tudósokat, tudományos műhelyeket, ahol az autizmus kutatásokban és kezelésekben élen járnak. Célunk ezen műhelyek magyarországi szülők és szakemberek felé való bemutatása, edukációs program beindítása, valamint multidiszciplinális gyógycentrumok létrehozása. Ezen a konferencián a Great Plain Laboratórium és annak vezetője, Dr. William Shaw mutatkozik be, aki kollégáival és autista gyermekek szüleivel számol be az elért eredményeiről. Büszkén mondhatom el, hogy Egyesületünk együttműködési megállapodást kötött a laboratóriummal, így ezek a vizsgálatok elérhetővé válnak majd számunkra is. A konferencia rendkívül értékes és hiánypótló! Magyarországon ilyen információk ezidáig még nem hangzottal el. A rendezvény, - ha lehet ilyet mondani- csodája, hogy ezen vizsgálatok és terápiák segítségével nem csak az autizmussal élőknek lehet segítséget nyújtani, hanem akut és krónikus betegségben szenvedő gyermekek és felnőttek ezreinek is.

Szeretettel várom Önöket!

Farkas Árpád

Most Élsz Egyesület elnöke


Bemutatkozik A The Great Plains Laboratórium:       https://youtu.be/SqifYY8iWbI

2021. Május 22.

Nemzetközi Konferencia
Az Autizmus és a vele összefüggő egészségügyi állapotok biomedikális kezelése

A Great Plains Laboratory Inc. és a Most Élsz Egyesület örömmel jelenti be az első, magyar nyelvű nemzetközi online konferenciáját az autizmus, az AD(H)D, a tanulási és viselkedési problémák biomedikális kezeléséről. Ez a konferencia a doktorok, gyakorló orvosok, tanárok, terapeuták és az autizmusal élő gyermekek szüleinek szól.

A nemzetközileg elismert előadóink megvitatják a leggyakoribb étrendi és/vagy biológiai tényezőket, amelyek hozzájárulnak az autizmushoz, az Asperger-féle, a pervazív fejlődési rendellenességekhez (PDD), az AD(H)D-hez, valamint a tanulási és viselkedési problémákhoz.

Ezen túl, bemutatják a mögöttes tényezők leghatékonyabb kezelési lehetőségeit is, amelyek általában magukban foglalják a bélélesztőt és a baktériumokat, az anyagcsere veleszületett rendellenességeit, az ételallergiákat, a mikotoxinokat, a mérgező vegyi anyagokat, a nehézfém-toxicitást és az élelmiszer-érzékenységet.

Műsorrend

Konferencia nyitás
Farkas Árpád
8:50

Az autizmussal élő páciens orvosi kezelésének átfogó összefoglalása
Dr. Nicola Antonucci
9:00

Az autizmus mint környezeti betegség: Okozói, megelőzése és terápiás kezelése

Az egyre gyarapodó bizonyítékok, illetve az Autizmus Spektrum Zavar járványos növekedése az elmúlt két évtizedben arra utal, hogy a környezeti tényezők hatással vannak az ASD patofiziológiájának kialakulására. A genetikai hajlam mellett, nem zárható ki a növekedő környezetszennyezés, a rovarirtó szerek, a krónikus fertőzések, az elektromágneses mezők fokozott expozíciója, valamint az étrend változása. Az Autizmus Spektrum Rendellenességek környezeti betegségként való megközelítésével már számos beavatkozást hajtottak végre azzal a céllal, hogy eltávolítsák a környezeti expozíciót és ezáltal helyreállítsák a károsodott szerveket és szöveteket. Dr. Antonucci előadása több fejlett és átfogó kezelés leírását tartalmazza, amelyeket tudományos kutatásai során kipróbált és klinikai tapasztalatai által már bizonyítottak.

Beszámoló az autizmusból való felépülésről
Patricia de la Garza
10:00

Ebben a rövid, 30 perces előadásban Patricia de la Garza, egy 21 éves páciens édesanyja fog beszámolni a saját tapasztalatairól, milyen tudásra tett szert ebben a folyamatban, mit érdemes megjegyezni és mit kell elkerülni! Minderről egy anya fog beszámolni...Önnek!

Beszámoló az autizmusból való felépülésről
Lori Knowles
10:30

"Egy anya sikertörténete: Dániel felépülése az autizmusból"

Bizonytalan az autizmus biomedikális kezelésében? Nem tudja, hol és hogyan lásson neki? Lori prezentációja azok számára készült, akik újak a biomedikális kezelések világában, illetve akik könnyen értelmezhető áttekintést keresnek a legfontosabb biomedikális kezelésekről. Lori összefoglalja az olyan legfontosabb kezeléseket, mint az étrendi beavatkozás, az élesztőkezelések, a táplálékkiegészítők, a méregtelenítés és más alternatív kezelések, amelyek elősegítették fia gyógyulását.

KÁVÉ SZÜNET
11:00

A mikrobiális tényezők és az autizmus
William Shaw, PhD
11:30

Kérdések és válaszok
12:30

EBÉDSZÜNET
12:45

A szerves savak szerepe az emberi anyagcserében
William Shaw, PhD
13:30

A mérgező vegyi anyagok és az autizmus
William Shaw, PhD
14:30

KÁVÉ SZÜNET
15:30

A Clostridia baktériumok és a DBH
William Shaw, PhD
15:45

Az élelmiszerallergia és az autizmus
Dr. Javier Covarrubias
16:45

Élelmiszer- és vegyi érzékenység.

Az élelmiszer- és vegyi érzékenység mértéke az elmúlt 20 évben körülbelül 400% -kal nőtt . Az érzékenység és az allergia közötti különbség az, hogy az érzékenység jelei és tünetei számos szervet és testfunkciót érintenek. Ezeknek az érzékenységeknek az eredete összefügg a bél diszbiózisával, amely a szivárgó bél oka. Dr. Covarrubias előadása magában foglalja az élelmiszer- és a kémiai érzékenység tüneteinek azonosítását, valamint azt a mechanizmust, amely a létrehozásáért felelős. Az előadás célja, hogy a szülőt megtanítsa a gyermeke étel- és vegyi érzékenységének a sikeres azonosítását.

Kérdések és válaszok
17:45

Kérdések és válaszok
18:00-18:10

Jegyvásárlás

Jegyvásárlás az alábbi linkre kattintva lehetséges regisztráció után:

https://www.gplworkshops.com/upcoming-workshops/#hungary2021

Jegy ára: kedvezményes jegyek április 15.-ig 20 dollár, majd ezt követően 30 dollára emelkedik.

A jegy(ek) vásárlásához technikai segítséget az alábbi telefonszámokon tudunk nyújtani:

+ 36-70/421- 34-49

+36-20/945-39-77

Lemondási feltételek

A regisztráció ára nem visszatéríthető. Abban az esetben, ha az eredetileg regisztrált személy nem tud részt venni az eseményen, a résztvevő helyettesítése megengedett. Ezt a változást a rendezvény időpontját megelőző 2 hétben jelenteni szükséges.


Előadók

Dr. Nicola Antonucci (Olaszország)

Az orvosi tanulmányai végeztével (2000 júliusa), Dr. Antonucci pszichiátriai szakirányú igazolást szerzett az olaszországi Bari Egyetemen 2005-ben. Jelenleg az olaszországi Bari városának az "Autizmus Kutató és Kezelő Orvostudomány Központjának" az igazgatója, és több klinikát irányít Európa szerte.
2010-ben együttműködésbe kezdett Dr. Dario Siniscalcoval a "Second University of Naples" egyetemen. Közösen létrehoztak egy kutatócsoportot az ASD molekuláris és sejtes változásainak tanulmányozására.
Amerikai és európai kutatókkal együttműködve, ez a csoport jelenleg számos kutatási kísérletet végez az ASD fejlett kezelésével kapcsolatban. Már számos cikket publikáltak e témában különféle nemzetközi szakértői folyóiratokban.

Dr. Javier H. Covarrubias (Mexikó)

Doktor Javier Hernández Covarrubias az orvosi diplomáját az Universidad Anáhuac Orvostudományi Karán szerezte. Az Országos Légzőszervi Betegségek intézetén (National Institue of Respiratory Illnesses) végzett, mint fül-orr-gégész orvos. Tanulmányainak elvégzése után, továbbképzésen vett részt a Bordeaux-i 2 Egyetemen, Franciaországban, mint fül sebész.

Számos képzési programon vett részt: allergia kezelése a Pánamerikai Allergy Association-nél (Pan American Allergy Association), környezet-gyógyászat (Dallas, Texas) W. Rea doktorral, biológiai kezelések Dr. Shaw-nál (Kansas), ortomolekuláris orvostudomány a FAPES-nél (Sao Paolo, Brazília), méregtelenítés az Orvostudomány Előretörésért Amerikai Egyetemen (American College for the Advance of Medicine - ACAM), Minnesota (USA). Valamint az idegfejlődési problémák kezelése az Autizmus Kutatóintézetben (Autism Research Institute - ARI) és az Amerikai Akadémia Sajátos Nevelési Igényű Gyerekek számára fenntartott intézetben (American Academy for Children with Special Needs - MAPS).

Tanfolyamokon vett részt a Funkcionális Orvostudományi Intézetben (Institute for Functional Medicine), a kelátkezelésekről és az őssejtes terápiákról tanult a Mexikói Sejt Terápiás Egyesületnél (Mexican Association of Cellular Therapy). Dr. Doris Rapp által írt "Ez az ön gyermeke?" című könyvét fordította le spanyolra.

Több mint 23 éve tart előadásokat különféle konferenciákon Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, valamint Európában és a Távol-Keleten is.

Lori Knowles-Jiménez (Egyesült Államok)

Lori Knowles-Jimenez egy autizmusból felépült gyermek édesanyja, aki egyben a New Beginnings Nutritionals társalapítója és igazgatója. Ez egy élvonalbeli étrend-kiegészítő cég, amely igazodik az autizmussal élő gyermekek és felnőttek egyedi igényeihez, emellett támogatást nyújt a krónikus fizikai, neurológiai, viselkedési és mentális egészségi problémákkal küzdő pácienseknek is.
Világszerte tart előadásokat az autizmus konferenciákon a biomedikális beavatkozásokról, a szülőknek és az orvosi szakértőknek egyaránt. Együttműködik orvosokkal, természetgyógyászokkal, tudósokkal, autizmuskutatókkal és szülőkkel annak érdekében, hogy kidolgozzon egy olyan sokoldalú termékcsaládot, amelyben a szülők és az orvosok megbízhatnak.
Lori szenvedélye abban rejlik, hogy átfogó kutatásaiból, szakmai és személyes tapasztalataiból merít saját gyermekének felépülésében. Ezáltal támogatva a szülőket és a szakembereket, akik válaszokat keresnek az autista spektrum zavarral élő gyermekek életének javítására.

Patricia de la Garza (Belgium)

Patricia de la Garza marketing szakon szerzett diplomát a St. Thomas Egyetemen (Houston, Texas). Több multinacionális vállalatnál dolgozott. Az autizmus és az ételek hatása az autizmus spektrum zavarokban iránti érdeklődése azután kezdődött, hogy első lányánál 21 évvel ezelőtt diagnosztizálták az autizmust. Részt vett az Autizmus Kutató Intézet (Autism Research Institute - ARI) által vezetett Autizmus Oxalát Projektben.
Okleveles permakulturista. Szenvedélyének tekinti a környezetvédelmet és az élelmiszerek fenntartható előállítását. Társ-alapítója a "Könnyű zöldnek lenni" ("Es fácil ser verde") egyesületnek és koordinátora a WCEqo® projektnek, amely a száraz, komposztálható WC-k fejesztésén dolgozik.
Továbbá, a "Jólét és az autizmus" ("Bienestar y Autismo")" Facebook csoport moderátora, valamint "A gondozó gondozása" ("Cuidando al Cuidador") c. könyvnek a szerzője.
Véleménye szerint, a legfontosabb feladata az, hogy egy autista gyermeknek az édesanyja. Hozzá tud viszonyulni a szülők által megtapasztalt félelmekhez és bizonytalanságokhoz.
Tehát azért van itt, hogy egy inspiráló üzenetet küldjön arról, hogy a gyermekeinknek a megsegítése lehetséges és érdemes próbálkozni azzal a céllal, hogy a lehető legjobb életminőséget nyújthassuk számukra.

William Shaw, PhD (Egyesült Államok)
A GREAT PLAINS LABORATORY VEZÉRIGAZGATÓJA

William Shaw, PhD,a klinikai kémia és a toxikológia területén szerzett igazgatósági igazolást. Ezt a tanúsítványt az Amerikai Klinikai Kémia Tanács (American Board of Clinical Chemistry) ítélte oda.

A Great Plains Laboratórium megalapítása előtt olyan intézeteknél dolgozott, mint az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC - Centers for Disease Control and Prevention), A Children's Mercy Kórház, A Missouri Kansas City Orvostudományi Egyetem és a Smith Kline Laboratórium.

Dr. Shaw két könyvnek a szerzője: 1998-ban jelent meg "Az autizmus és a PDD biológiai kezelései" (Biological Treatments for Autism and PDD), illetve 2009-ben "Az autizmus - Az alapokon túl" (Autism: Beyond the Basics) című könyvét publikálta.

Dr. Shaw egy autista gyermek nevelőapja, aki több ezer betegnek és orvosnak segített olyan egészségügyi állapotok javulásában, mint például az autizmus, ADHD, Alzheimer-kór, ízületi gyulladás, bipoláris rendellenesség, krónikus fáradtság, depresszió, fibromialgia, immunhiány, szklerózis multiplex, OCD, Parkinson-kór, Tourette-szindróma és egyéb súlyos betegségek.

Frissítve: 2020.07.21.

"Egyesületünk, Nyíregyháza Megyei Jogú Városának a

" Helyi közösségek erősítését szolgáló kulturális, sport, szabadidős és egyéb programok szervezése" című pályázatán, sikeres projektet nyert.

Pályázatunk címe és azonosítója: 

"Adj esélyt az autistáknak!" TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00773Ezen pályázat keretén belül 2020. augusztus 22-23.-a között,  valamint 2020. augusztus 27-28.-a között 20 órás talpreflex masszázs- frissítő talpmasszázs képzést indít 20 fő részére, az Arosa Stúdióban."